Párizsnak már a neve is mámoros örömmel töltött el, rendkívüli érzés volt ez, olyan megkönnyebbülés, amely egészen közel van a boldogsághoz, s én nem csak attól képedtem el, hogy képes vagyok ilyet érezni, hanem attól is, hogy már-már teljesen elfelejtettem.

Felesleges időtöltés azon rágódnod, vajon hová vezet az út.

Neked csupán az a feladatod, hogy megtedd az első lépést.

A többi úgyis jön magától.

 Lesznek, akiket megbántasz úgy, hogy észre sem veszed.
Lesznek, akik úgy bántanak meg, hogy fogalmuk sem lesz róla.
Lesznek, akiket barátnak hittél, de saját maguk előtt is elbuknak.
Lesznek, akik ellenségnek látszanak, s ők állnak melléd a bajban.
Lesznek útonállók, bliccelők, átutazók...
... Lesznek akiket nevetve, s akiket sírva hagysz ott egy-egy állomáson.
Mindig, mindennek célja van.
Fáradalmas, izgalmas utazás az élet.
S ha találsz egy útitársat, aki végigkísér rajta, elértél mindent, amiről mások csak álmodoznak..

,,Kislány koromban rengeteget álmodoztam róla, hogy amikor megtalál a nagy Ő vajon milyen is lesz. Ahogy meglátlak és te is engem...persze ez nem így történt. Amikor megpillantottalak, nem hogy beszélni, még levegőt vennem is nehéz volt. Összeszorult torkom, mellkasom, gyomrom. Csak pislogtam. Azt mondják hogy minden egyes pillantásunk egy kép az elménkben elraktározva. Azt hiszem én akkor belőled egy egész albumot készítettem. Amikor köszönnöm kellett, úgy éreztem nem kellene megtennem, hisz minden egyes találkozás köszönéssel kezdődik, de ennek van egy másik oldala is. El is kell köszönni, amit egyhamar nem szerettem volna. Azt akartam, hogy ez a pillanat örökké tartson, ne vesszen el, de aztán telt-múlt az idő és rájöttem, hogy lesz még alkalom, lesz még sok-sok idő amit átélhetek mellette, hogy megfoghatom a kezét, esetleg még egy puszit és lophatok tőle. Talán csak egy álom, de ez életem legszebb álma, amitől soha nem szeretnék elköszönni."

Ha valaki azt akarja, hogy az álma valóra váljék, először fel kell ébrednie.

 Szeretni annyi, mint sebezhetővé válni. Bárkit szeretsz, a szíved bizonyára elszorul és esetleg meg is szakad. Ha biztos akarsz lenni abban, hogy sértetlenül megőrzöd, nem szabad odaadnod senkinek. Gondosan csomagold be hobbikba és apró élvezetekbe; kerülj minden bonyodalmat, biztonságosan zárd be önzőséged ládikájába vagy koporsójába. És abban a ládikában a szíved elkezd változni. Kemény, törhetetlen és visszalágyíthatatlan lesz.

 ,,Így szokott lenni a filmekben is: a legutolsó pillanatban, amikor a nő már éppen felszállna a repülőgépre, megjelenik az elkeseredett férfi, megragadja a nőt, megcsókolja, és nem engedi el, miközben a légitársaság alkalmazottai elnézően mosolyognak. Aztán jön a felirat: "Vége", és minden néző tudja, hogy azok ketten most már boldogan élnek, amíg meg nem halnak. 

"A filmek soha nem mesélik el, mi történik azután" - gondolta, hogy vigasztalja magát. Házasság, egyre kevesebb szex, előkerül a férj szeretőjének első levele, botrány, a férj esküdözik, hogy soha többet, előkerül a második szerető levele, újabb botrány és fenyegetőzés, hogy elválik, de ezúttal a férj nem reagál olyan határozottan, csak annyit mond, hogy szereti. A harmadik szerelmes levél után a hallgatást választja, úgy tesz, mintha nem tudna róla, mert mi van, ha most azt mondja a férje, hogy már nem szereti, és elmehet? 
Nem, a filmek nem erről beszélnek. Véget érnek, mielőtt a valóság elkezdődne."

 Félelmetes, hogy olyan világban élünk, ahol az embereket számokban mérik; csak az számít hogy ki hány centi magas, hány kiló, hány éves.. holott a szépség egyáltalán nem azon múlik, hogy milyen méretű farmert hordasz. A fontosabb dolgokat kellene inkább mérnünk: azt, hogy mennyi akaraterő, kitartás, bátorság van valakiben.. és hogy ennek az illetőnek milyen a lelke, és mekkora a szíve!

Tártad már ki mind a két karod valaha, és csak forogtál körbe-körbe? Nos, a szerelem is valami ilyesmi érzés: minden és mindenki azt sugallja, hogy állj meg, hagyd abba mielőtt elesnél – de te akkor is folytatod…

Sokszor gondolkoztam már azon, hogy mennyi erő és elszántság kell ahhoz, hogy tovább menj, mikor még te sem bízol saját magadban, és rendíthetetlenül hajts tovább a győzelemért. Mennyi de mennyi bátorság, hogy nyertesként föl állj arra a színpadra, miközben tudod hogy vesztettél.. Mert igazából nem ahhoz kell az erő, hogy megnyerj egy versenyt, hanem épp ahhoz, hogy elveszítsd. Ezt most talán te érted a legjobban..:)