Reggel, mikor felébredek keresem az álmom,
de bármerre is nézek, sehol sem találom.
Szemembe könny szökik, fáj a valóság,
nem fogom már látni, tudom, ez az igazság.

Gyönyörű álom volt nem fogom feledni,
eszembe juttatta, hogy tanultam meg szeretni.
Könnyeim letörölve felkelek az ágyról,
felveszek egyet gyönyörű ruhámból,

így kezdem a napot, s csukom az ajtót,
lábamra felveszek egy könnyű kis papucsot,
csinálok egy szendvicset, s megeszem lassan,
mindent úgy teszek ahogyan álmomban.

Nyílik a szobaajtó bemegyek csendben,
az ágyon édesen alszik a kedvesem.
Mellé bújok, homlokon csókolom,
szeretlek szerelmem, fülébe suttogom.

Felébred és átkarol, megcsókolja számat,
gyengéden körül öleli a derekamat,
s ekkor összerezzenek, és ébredezni kezdek,
egy álom volt az egész, mégis mindenre emlékezek...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.