A nagy, az igazi bukásban van valami fölemelő és
megnyugtató. Az ember felébred reggel és megtudja, hogy könyve, színdarabja,
szellemi vagy világi vállalkozása megbukott. Nem a reggeli lap kritikájából
tudja meg ezt, nem is a csődrovatból. A bukás félreérthetetlen. Az ember megy az
utcán, s a fák elfordulnak tőle, az ablakokban kialszik a fény. Megrögzött
ingyenélők és kölcsönkérők elfordítják fejüket közeledtére, kiköpnek. Hiába
gondolsz az utókorra; nincs vigasz. Család, szerető és barátok gyengéd
célzásait, enyhe és bátortalan vigaszait legokosabb kézmozdulattal elutasítani.
Nem kell utókor, nem kell balzsam. Ez a bukás, az ősállapot, valami tiszta, igaz
és erős. Nem rossz dolog megbukni; az ember érzi, hogy csinált valamit és
történt valami a világban. Csak az tud igazán bukni, aki akart valamit de ez sem
vigasz. Nincs félreértés többé. Állj nyugodtan, nézz szembe a sötéttel!
Megbuktál."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.