Mihail Jurjevics Lermontov: Most a szív
Most a szív nyugodni vágyik,
szenvedélye ellobog,
mert belátja, hogy a másik,
szív érette nem dobog:
ám ha fojtott izgalomban
még remegne, az se baj:
a víz nem csitul le nyomban,
bár elült a vad vihar.
Jött az óra, válni kellett:
észre sem vetted vajon,
bár szemed láttára pergett,
forró könnyem arcomon?
Megvetetted leplezetlen
önfeláldozásomat.
Féltél, hogyha szánsz, szívedben
újra szítod lángodat.
Ám hiába igyekeznél
szenvedésed rejteni,
mert szerettelek, szerettél,
s nem tudunk felejteni.
Villámot lövelt a mennybolt,
nézd a parton azt a két
sziklát, mely hajdanta egy volt,
s álta vihar dühét:
látod, a két tört vonal hogy
összeillik? Van, amit
a természet egynek alkot,
és a sors kettészakít.
