Gondolj rám, ha már nem leszek veled,
gondolj arra mennyire szerettelek.
Gondolj a sok szép időre mit együtt töltöttünk,
s az utolsó napra, mikor kimondtad: végeztünk.
Gondolj arra a fájdalomra, amit akkor átéltem,
nem is sejtetted, mit jelentettél nekem.
A legjobb barátomat, az egész életemet,
a boldogságom, a végzetemet.
Te voltál az, kire életemet bíztam volna,
te voltál, kiért a pokolba is mentem volna.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.