,,Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni a nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket.

Sokszor cselekedtem indulatból, okoztam csalódást és csalódtam olyanokban, akiktől sosem vártam volna.

Öleltem, hogy védelmet nyújtsak, és nevettem, mikor már nem bírtam tovább.

Szereztem örök barátokat, szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak.

Előfordult olyan is, hogy szerettek, de nem tudtam visszaszeretni.

Ujjongtam a boldogságtól, és esküdtem örök hűséget, de volt, hogy teljes erővel mentem a falnak!

Sírtam zenehallgatás, vagy fényképalbum lapozgatása közben, és felhívtam valakit csak azért, hogy halljam a hangját.

Féltem, hogy elvesztek valakit, aki nagyon fontos számomra, és  mégis elvesztettem! De túléltem! És még most is élek!

Az életet nem csak túlélem, és Neked sem ajánlom, hogy ezt tedd! Élj!

A harcba elszántan kell menni, az életet szenvedélyesen átölelni, emelt fővel veszteni, és merészen győzni, mert a világ a bátraké, és túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.