,,Én rádöbbentem hibámra, és megesküszöm javítom!

Te is gondold át még egyszer! Én kivárom, ha bírom...

Könyörgöm utoljára, hisz tudod Te is mennyire

Ragaszkodom, szeretlek, nem gondolok senkire!

Így, mint Rád, hiszen az egyetlen, ki ismer Te vagy!

Így ez nem élet, ha nem tudok veled lenni.

Ez nem ennyi!

Nem lehet itt vége, ez lehetetlen,

Sírok, igen, lelkem része, egy gyermek bennem.

De Te láttad milyen, mikor arcom kezembe temetem!

Kérlek, csak azt ne kérd, hogy kezed elengedjem!

Te a töredékét nem élted át annak, amit én!

Míg én szenvedtem, sírtam, Te nevettél.

Tudod, hogy kell ezt, hát akkor taníts még!

Felesleges játék voltam, Te a polcról levettél,

Lesöpörted a port, értelmet adtál létemnek.

És most félreraksz újból, csak ezt, kérlek ne!

Dehát nem tehetek semmit, csak kapálózom...

Olykor imádkozom az Úrhoz, hogy halált hozzon!

Vagy adjon vissza Téged, hogy ölelni tudjalak, Úgy,

mint régen, vagy az emlékek tőrjei szúrjanak Agyon!

Én esküszöm hagyom, de ez így nem mehet!

Ne keress kérlek, csak ha úgy érzed szeretsz,

És megérdemlünk még egy esélyt, újra nevetsz rám,

Nem gyűlölet mit érzel, száz sebből vérzel!

Látom, próbálok segíteni, de Te bántasz,

Mert Te úgy érzed támadok, tovább váratsz...

De ha ezt akarod várhatok! Bármeddig várhatok!

Kérlek ne kelljen, de bármeddig várhatok!!!"
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.