Mari megkapta a megfelelő gyógyszert, pszichológiai kezelésre is járt, és a tünetei enyhültek, majd hamarosan teljesen megszűntek.

De ez a kis idő is elég volt ahhoz, hogy egész Ljubljanát bejárja a hír: Mari pszichiátriai kezelés alatt áll. Egyik nap meglátogatta a munkatársa, régi jó barátja, aki – ki tudja, hány éve – mellette állt jóban és rosszban, örömben és bánatban. Szívből gratulált neki, amiért megfogadta a tanácsát, és megoldást talált a problémájára. De rögtön elárulta, miért jött:

– Nem gondolod, hogy itt az ideje, hogy nyugdíjba vonulj?

Mari pontosan értette, miről van szó: senki nem bízná az ügyeit olyan ügyvédre, akit elmegyógyintézetben kezeltek.

– Te mondtad, hogy a munka a legjobb gyógymód. Muszáj visszamennem, ha csak egy kis időre is.

Kis szünetet tartott, de a férfi nem mondott semmit, így hát folytatta:

– Te mondtad, hogy kezeltessem magam. És amikor nyugdíjba akartam menni, dicsőségesen akartam távozni, a csúcson akartam abbahagyni, szabad akaratomból. Nem akarom így befejezni, nem akarom elveszíteni az állásomat. Adj egy esélyt, hogy visszanyerhessem az önbecsülésemet, aztán majd én magam kérem a nyugdíjazásomat.

Az ügyvéd a torkát köszörülte.

– Én azt mondtam, hogy kezeltesd magad, és nem azt, hogy feküdj be.

– Az életem múlott rajta. Egyszerűen képtelen voltam kimenni az utcára, és a házasságom is haldoklott.

Mari tudta, hogy a falnak beszél. Mondhat bármit, úgysem tudja meggyőzni – végül is az iroda hírneve forog kockán. De azért még egyszer megpróbálta.

– Én itt kétféle emberrel találkoztam: az egyiknek esélye sincs visszatérni a társadalomba, a másik tökéletesen meggyógyult, de őrültnek tetteti magát, hogy ne kelljen újra szembenéznie a élet nehézségeivel. Én vissza akarok menni, nekem muszáj visszamennem, én nem akarom leírni magam, meg kell győződnöm róla, hogy képes vagyok egyedül meghozni a döntéseimet. Nem akarom, hogy a dolgok a beleegyezésem és az irányításom nélkül történjenek.

– Rengeteg hibát elkövethetünk az életben. Egyet nem: amelyik tönkretesz.

Felesleges volt tovább folytatni ezt a beszélgetést: a férfi meg volt győződve róla, hogy Mari elkövette a végzetes hibát.

Két nappal később egy másik ügyvéd látogatását jelezték – ezúttal abból az ügyvédi irodából, amelyik az ő volt munkatársainak a legnagyobb riválisa. Mari megörült: biztosan tudomásukra jutott, hogy szabad, és állást ajánlanak neki. Lám, mégis kap egy esélyt, hogy megtalálja a helyét a világban.

Az ügyvéd belépett a szobába, leült vele szemben, mosolygott, megkérdezte, jobban érzi-e magát, aztán papírokat vett elő a táskájából.

– A férje miatt vagyok itt – mondta. – Ez itt egy válókereset. Természetesen a férje továbbra is hajlandó fizetni a kezelés költségeit, amíg csak szükséges.

Mari ezúttal nem tiltakozott. Mindent szó nélkül aláírt, pedig tudta – hiszen megtanulta –, hogy a végtelenségig nyújthatná a pereskedést. Aztán megkereste Igor doktort, és közölte vele, hogy visszatértek a tünetei.

Igor doktor tudta, hogy hazudik, mégis meghosszabbította a kezelés időtartamát – határozatlan időre.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.