Egy óra múlva Zedka lépett be a kórterembe, amely majdnem üres volt – csak az egyik ágyban feküdt egy fiú. És az egyik széken ült egy lány.

Amikor közelebb ment, akkor vette észre, hogy a lány megint hányt, és a feje oldalra billenve lógott.

Zedka azonnal elindult, hogy segítséget hívjon, de ekkor Veronika fölemelte a fejét.

– Nincs semmi – mondta. – Csak megint rohamom volt, de már elmúlt.

Zedka óvatosan fölemelte, és elvitte a mosdóba.

– Ez a férfi mosdó – mondta a lány.

– Nincs itt senki, ne aggódj.

Levette róla a piszkos pulóvert, kimosta, és kiterítette a radiátorra. Aztán levette a saját blúzát, és ráadta Veronikára.

– A tiéd lehet. Azért jöttem, hogy elbúcsúzzak.

Veronika úgy nézett ki, mintha ott se volna, mintha már semmi nem érdekelné. Zedka visszakísérte a székhez.

– Eduard nemsokára fölébred. Elképzelhető, hogy először azt se tudja, hol van, de aztán gyorsan visszanyeri az emlékezetét. Ne ijedj meg, ha nem ismer föl azonnal.

– Nem fogok – mondta Veronika. – Hiszen én sem ismerek magamra.

Zedka odahúzott egy széket, és leült Veronika mellé. Olyan régóta van a Villetében, hogy ez a néhány perc már igazán nem számít.

– Emlékszel az első találkozásunkra? Meséltem neked egy történetet, hogy megértsd: a világ olyan, amilyennek látjuk. Mindenki őrültnek tartotta a királyt, mert olyan rendet akart rájuk erőltetni, amely az ő fejükben nem létezett. Mégis vannak dolgok, amelyek változatlanok, és nem számít, honnan nézzük őket, mert mindig ugyanazok – és minden ember számára értékesek. Ilyen a szerelem, például.

Zedka észrevette, hogy megváltozott Veronika tekintete. így hát folytatta:

– Én azt hiszem, hogy ha valakinek már alig van hátra az életéből, és ezt a kis időt arra áldozza, hogy egy ágy mellett üldögéljen, és egy alvó férfit bámuljon, az bizony szerelem. Sőt, továbbmegyek: ha ez alatt az idő alatt van egy szívrohama, és nem szól senkinek – csak azért, hogy ne kelljen elmozdulnia a férfi mellől –, az nem jelenthet mást, mint hogy ez a szerelem egyre nagyobb.

– Kétségbeesés is lehet – mondta Veronika. – Egy kétségbeesett próbálkozás, hogy végül kénytelen legyek belátni: nem érdemes tovább küszködni ezen a földön. Nem szerethetek bele egy férfiba, aki a saját világában él.

– Mindannyian a saját világunkban élünk. De ha fölnézel a égboltra, láthatod, ahogy a csillagok, ezek a kis külön világok, együtt csodálatos csillagképeket, naprendszereket, galaxisokat alkotnak.

Veronika felkelt, és odalépett az ágyhoz. Gyengéden simogatni kezdte Eduard fejét. Örült, hogy beszélgethet valakivel.

– Sok évvel ezelőtt, amikor még gyerek voltam, és az anyám rávett, hogy járjak zongorázni, azt mondtam magamban, hogy csak akkor tudok majd igazán jól játszani, ha szerelmes leszek. Tegnap éjjel életemben először éreztem úgy, hogy az ujjaim maguktól találnak rá a billentyűkre, és oda se kell figyelnem. Valamilyen különös erőnek engedelmeskedtem. Soha nem gondoltam volna, hogy képes vagyok ilyen dallamokat előcsalni a zongorából. Teljesen át tudtam adni magam a zenének, mert előtte átadtam magam ennek a férfinak, anélkül hogy egy ujjal is hozzám ért volna. Tegnap kivetkőztem önmagamból, akkor is, amikor átadtam magam a gyönyörnek, és akkor is, amikor zongoráztam. És mégis: azt hiszem, hogy ez az igazi énem.

Veronika megcsóválta a fejét.

– Semmi értelme annak, amit beszélek.

Zedkának eszébe jutott, hogy mi mindennel találkozott asztrálutazásai során a különböző dimenziókban. El akarta mondani Veronikának, de félt, hogy csak még jobban összezavarja.

– Mielőtt megint rákezdesz, hogy meg fogsz halni, mondani akarok valamit: sokan egész életükben azt a pillanatot várják, amit te tegnap átéltél – és mindhiába. Úgyhogy, ha valóban most kell meghalnod, gondolj arra, hogy legalább boldogan fogsz meghalni.

Zedka fölállt.

– Neked nincs mit vesztened. A legtöbben azért nem engedhetik meg maguknak, hogy szabadon szeressenek, mert túl sok minden, múlt és jövő forog kockán. De neked csak a jelen van.

Odahajolt Veronikához, és megcsókolta.

– Ha tovább maradok, még a végén meggondolom magam. A depresszióból kigyógyultam, de itt bent más őrültségeket is találtam. Magammal akarom vinni őket, és végre a saját szememmel akarom látni a világot. Amikor idehoztak, depressziós voltam. Most viszont őrült vagyok, és ez büszkeséggel tölt el. Odakint pontosan úgy fogok viselkedni, mint a többiek. Bevásárolok a szupermarketben, megbeszélem ügyes-bajos dolgaimat a barátnőimmel, időm nagy részét a tévé előtt töltöm. De tudom, hogy a lelkem szabad: álmodozhatok, beszélhetek más világokkal, amelyeknek azelőtt a létezéséről sem tudtam.

– És megengedhetem magamnak, hogy hülyeségeket csináljak – folytatta Zedka –, hadd súgjanak össze az emberek: most jött a Villetéből! De tudom, hogy a lelkem ép, mert van értelme az életemnek. Ha nézem a naplementét, azt gondolom: Isten ott van a naplementében. Ha valakit nagyon unok, elküldöm valami durvasággal, és egyáltalán nem érdekel, mit gondolnak rólam az emberek, hiszen úgyis tudják: most jött a Villetéből! Bátran belenézek a férfiak szemébe az utcán, és nem zavar, ha látom, hogy megkívánnak. De rögtön utána elmegyek a legdrágább üzletbe, megveszem a legdrágább bort, amit csak elbír a pénztárcám, hogy együtt igyam meg a férjemmel, mert jól akarom vele érezni magam. Mert nagyon szeretem. S ha nevetve azt mondja: „megőrültél”, majd azt felelem: naná, hiszen most jöttem a Villetéből! Az őrültség felszabadított. Úgyhogy most, drága férjecském, minden évben szabadságot kell kérned, hogy elvihess a hegyekbe, mert életveszélyes kalandokra van szükségem. Az emberek összesúgnak: most jött a Villetéből, és a férjét is megbolondítja! És a férjem rájön, hogy igazuk van, és hálát ad Istennek, mert csak most kezdődik igazán a házasságunk, és mert őrültek vagyunk – ahogy az is őrült volt, aki feltalálta a szerelmet.

Zedka elment, és kifelé menet egy dalt dúdolt, amelyet Veronika korábban soha nem hallott.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.