Hallottam szavadat,
Halk suttogásodat,
Láttam arcodat,
S tudtam vége, van.

Neked nem jelentett mást,
Semmi ragyogást...
Szemed azt sugallta:
Csak játék voltál.

De miért voltál velem,
Ha tudtad vége lesz?
Miért nem mondtad el,
Hogy ne reménykedjek?

Most már mindegy,
Vége van...
Csak egy naiv lány voltam,
Ki elhitte minden szavad.

A sok hazugságot,
Hazug csókjaid,
S még azt mondtad nekem,
Merjek benned bízni?

Elegem van, tudom,
Már semmit nem tehetek,
Csak álmodom újra,
A rossz emlékeket.

De ne feledd arcom,
Hogy mit tettél velem,
Mer piros rózsából
Fekete lettem.

Te általad!
Mert hazudtál!
De szeretlek,
Az érzést némítani nem tudom,
Hiába emlékszem
Hogy elhagytál akkor.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.