Szegények. Talán ők is úgy voltak ezzel, mint ő… Nem is tudták, hogy mibe fogtak bele. Az ember elkövet valamit, valami kis apróságot, aztán már sodorja az élet. De talán jó is lenne mindenkinek, ha elsodornák. Ha elszakítanák attól, ami megszokott. Annyian próbálnak az élet partján élni, pedig az igazi élet ott van az árban. S az ember nem lehet egyszerre a parton is, meg az árban is. Eljön a pillanat, amikor az ember igazán elengedi magát. Végtelenül pontos és meghatározott pillanat, amelyikben az ember átengedi magát, és megkezdi a küzdelmet az árban. (...) Egyetlen pillanat csupán, s már el is ragadta az embert az ár. Benne van nyakig, és megpróbál lélegzethez jutni. És aztán máris egyike lettél azoknak, akik olyan nevetségesnek látszottak, amíg a biztonságos parton ülve, lábad a vízbe... lógatva nézted őket. De érdekes, hogy amikor már benne voltál az árban, akkor meg azok látszottak nevetségeseknek, akik a parton ültek, akik játsszák, de nem élik az életet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.