Folyamatosan eltöprengek, hogy van-e értelme. Csak gondolkodok, mást nem teszek, de az a baj mindig oda jutok, hogy szeretem. Miért? Bárcsak tudnám... Eddig jobban akartalak szeretni, mint most. Most nem akarlak, nem csak azért, mert nem érdemled meg, hanem mert belepusztulok, hogy nem tudok másra nézni. Hiába nézek rá akárkire, nem látok benne semmit, nem érzem, hogy meg kéne szereznem, hogy kell. De ha rád nézek, akkor meglátom a mindent. Annyira nem érdemled meg pedig...annyira de annyira meg kéne, hogy vesselek. De közben meg annyira imádlak, megőrülök érted. Még ha meg csalsz is megbocsájtom, mert olyan hülye vagyok, hogy nem tudok nélküled élni. De ha tudnék se akarnék..mert mindenhogy szeretlek, bármit teszel bármit mondasz, mindenképp oda vagyok érted.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.