Azt hiszem, egy mese van a világon - csak egyetlenegy -, amely valamennyiünket izgat és foglalkoztat, rémülettel és lelkesedéssel tölt el úgy, hogy a gondolat és ámulat fényes borítékú, folytatásos regényében élünk szakadatlanul. Az emberek mind egy hálóba esnek, a jó és a rossz egymásba kuszálódó szövedékében vergődnek - egész életükkel, gondolataikkal, vágyaikkal és törekvéseikkel, kapzsiságukkal és kegyetlenségükkel, nemességükkel és nagylelkûségükkel egyetemben. Az erény és a bûn első öntudatunk láncfonala és vetüléke. És ebből készül az a szövet is, amelyben lelkünk utolsó rezdülése végbemegy, minden változás ellenére, amit a földre, a folyókra, a hegyekre, a gazdálkodásra és viselkedésünk módjára erőltetünk. Nincs más történet, csak ez. Az ember, ha már ott tart, hogy lerázza magáról élete porát és pernyéjét, végül csak egyetlen kemény, világos kérdést vet fel: "Jó volt-e az egész, vagy rossz? Helyesen cselekedtem-e, vagy helytelenül?"

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.