Bármennyire is erőlködtem, hogy ne gondoljak rá, nem azért küzdöttem, hogy elfelejtsem. Éppen hogy attól féltem - éjszakánként, amikor a hosszú álmatlanságból eredő kimerültség lerombolta az önvédelemre emelt falakat -, hogy elfelejtem, hogy a múlt kicsúszik a kezem közül. Hogy az agyam szita, és egy napon nem fogom tudni visszaidézni pontosan a szeme színét, a bőrének hűvös érintését, vagy a hajának a pontos árnyalatát. Azt nem engedhetem meg magamnak, hogy gondoljak rájuk, de elfelejtenem nem szabad őket.
Mert volt valami, amiben muszáj hinnem ahhoz, hogy tovább tudjak élni - tudnom kellett, hogy létezik valahol. Ez minden. Minden mást el tudok viselni. Feltéve, hogy ő létezik.

 Lehet, hogy az ember nem kapja meg azt, amire vágyik..

..de ez akkor sem fosztja meg a várakozás boldogságától ;)

Hozzávalók:

• A kakaós tésztához:
• 6 tojás
• 2 pohár tejföl
• 2 tejfölös pohár cukor
• 2 tejfölös pohár liszt
• sütőpor
• 3-4 evőkanál kakaó
• A kókuszos tésztához:
• 15 dkg kristálycukor
• 6 tojásfehérje
• 20 dkg kókuszreszelék
• A krémhez:
• 6 tojássárgája
• 6 kanál porcukor
• 7 kanál liszt
• 3 dl tej
• 1 csomag vaníliás cukor
• 25 dkg sütőmargarin
• A mázhoz:
• 4 evőkanál kakaó
• 4 evőkanál porcukor
• 8-10 evőkanál víz
• 1 evőkanál sütőmargarin

Elkészítés:

A kakaós tésztához a tojást kikeverjük a tejföllel, a cukorral, majd belekeverjük a sütőporral elkevert lisztet és a kakaóport. A kókuszos tésztához a 6 tojásfehérjét keményre felverjük a kristálycukorral, majd belekeverjük a kókuszreszeléket. Kettévesszük a kakaós masszát. Az egyik felét tepsibe tesszük, hézagosan kanállal kókusz tésztapöttyöket teszünk rá. Befedjük a maradék kakaós masszával úgy, hogy a hézagokat is kitöltse, majd tűpróbáig sütjük. Ha megsült, keresztben kettévágjuk.

A krémhez a tojássárgát a cukorral, a liszttel, a tejjel, a vaníliával csomómentesre keverjük, sűrűre főzzük, majd kihűtjük. Ezután belekeverjük a habosra kikevert margarint. Az elkészült krémmel megtöltjük a tésztát.

Csokimázat készítünk a tetejére úgy, hogy a hozzávalókat a margarin kivételével gőz felett felmelegítjük, a végén hozzátesszük a margarint, de már nem melegítjük. Bevonjuk a süteményt.

Megjegyzés:

Nagyon finom és laktató süti.

S csak rémes árnyak bálja, melyet
A véres ablakokon át
Ma itt disszonáns zene mellett
Az utas kavarogni lát,
A sápadt ajtóból ma rémek
Folyója foly
Örökké, s hova azok érnek,
Van kacagás - de nincs mosoly.

A karéj kenyérért, a parcella földért, az élet jogáért mindig harcoltak egymás ellen az emberek és mindig is fognak küzdeni, míg csak süt a nap, míg ereikben meleg vér folyik. Verekedni kell azokkal, akik el akarják venni az életet, az élet szent jogát. Verekedni kell, keményen, ingadozás nélkül, mint a szorítóban és a harc majd megadja a gyűlölet edző izzását, a szilárdságot. Csak nem kell fékezni az érzést, utat kell engedni neki, mint az őrjöngésnek.

Rappelez-vous l'objet que nous vîmes, mon âme,
Ce beau matin d'été si doux:
Au détour d'un sentier une charogne infâme
Sur un lit semé de cailloux,

Les jambes en l'air, comme une femme lubrique,
Brûlante et suant les poisons,
Ouvrait d'une façon nonchalante et cynique
Son ventre plein d'exhalaisons.

Le soleil rayonnait sur cette pourriture,
Comme afin de la cuire à point,
Et de rendre au centuple à la grande Nature
Tout ce qu'ensemble elle avait joint;

Et le ciel regardait la carcasse superbe
Comme une fleur s'épanouir.
La puanteur était si forte, que sur l'herbe
Vous crûtes vous évanouir.

Les mouches bourdonnaient sur ce ventre putride,
D'où sortaient de noirs bataillons
De larves, qui coulaient comme un épais liquide
Le long de ces vivants haillons.

Tout cela descendait, montait comme une vague
Ou s'élançait en pétillant;
On eût dit que le corps, enflé d'un souffle vague,
Vivait en se multipliant.

Et ce monde rendait une étrange musique,
Comme l'eau courante et le vent,
Ou le grain qu'un vanneur d'un mouvement rythmique
Agite et tourne dans son van.

Les formes s'effaçaient et n'étaient plus qu'un rêve,
Une ébauche lente à venir
Sur la toile oubliée, et que l'artiste achève
Seulement par le souvenir.

Derrière les rochers une chienne inquiète
Nous regardait d'un oeil fâché,
Epiant le moment de reprendre au squelette
Le morceau qu'elle avait lâché.

— Et pourtant vous serez semblable à cette ordure,
À cette horrible infection,
Etoile de mes yeux, soleil de ma nature,
Vous, mon ange et ma passion!

Oui! telle vous serez, ô la reine des grâces,
Apres les derniers sacrements,
Quand vous irez, sous l'herbe et les floraisons grasses,
Moisir parmi les ossements.

Alors, ô ma beauté! dites à la vermine
Qui vous mangera de baisers,
Que j'ai gardé la forme et l'essence divine
De mes amours décomposés!

Sosem hagyok fel annak a latolgatásával, hogy merre lehetsz - hogy újra feltámadsz-e egy másik világban, vagy már meg is tetted, hogy békében és szeretetben élsz-e valahol egy távoli országban, melyet én sosem keresek fel. De egy dologban biztos vagyok: biztosan tudom, hogy ha visszatértél, az első dolog, amit tettél, hogy arcodat a nap felé fordítottad. Mert ha valamit megtanulhattál, elveszett kisbabám, az az, hogy ezen a világon egyikünknek sem adatott eltékozolható idő.

 Quant à ma mère, peut-être l’Ambassadeur

Quant à ma mère, peut-être l’Ambassadeur n’avait-il pas par lui-même le genre d’intelligence vers lequel elle se sentait le plus attirée. Et je dois dire que la conversation de M. de Norpois était un répertoire si complet des formes surannées du langage particulières à une carrière, à une classe, et à un temps — un temps qui, pour cette carrière et cette classe-là, pourrait bien ne pas être tout à fait aboli — que je regrette parfois de n’avoir pas retenu purement et simplement les propos que je lui ai entendu tenir. J’aurais ainsi obtenu un effet de démodé, à aussi bon compte et de la même façon que cet acteur du Palais-Royal à qui on demandait où il pouvait trouver ses surprenants chapeaux et qui répondait: «Je ne trouve pas mes chapeaux. Je les garde.» En un mot, je crois que ma mère jugeait M. de Norpois un peu «vieux jeu», ce qui était loin de lui sembler déplaisant au point de vue des manières, mais la charmait moins dans le domaine, sinon des idées — car celles de M. de Norpois étaient fort modernes — mais des expressions. Seulement, elle sentait que c’était flatter délicatement son mari que de lui parler avec admiration du diplomate qui lui marquait une prédilection si rare. En fortifiant dans l’esprit de mon père la bonne opinion qu’il avait de M. de Norpois, et par là en le conduisant à en prendre une bonne aussi de lui-même, elle avait conscience de remplir celui de ses devoirs qui consistait à rendre la vie agréable à son époux, comme elle faisait quand elle veillait à ce que la cuisine fut soignée et le service silencieux. Et comme elle était incapable de mentir à mon père, elle s’entraînait elle-même à admirer l’Ambassadeur pour pouvoir le louer avec sincérité. D’ailleurs, elle goûtait naturellement son air de bonté, sa politesse un peu désuète (et si cérémonieuse que quand, marchant en redressant sa haute taille, il apercevait ma mère qui passait en voiture, avant de lui envoyer un coup de chapeau, il jetait au loin un cigare à peine commencé); sa conversation si mesurée, où il parlait de lui-même le moins possible et tenait toujours compte de ce qui pouvait être agréable à l’interlocuteur, sa ponctualité tellement surprenante à répondre à une lettre que quand venant de lui en envoyer une, mon père reconnaissait l’écriture de M. de Norpois sur une enveloppe, son premier mouvement était de croire que par mauvaise chance leur correspondance s’était croisée: on eût dit qu’il existait, pour lui, à la poste, des levées supplémentaires et de luxe. Ma mère s’émerveillait qu’il fut si exact quoique si occupé, si aimable quoique si répandu, sans songer que les «quoique» sont toujours des «parce que» méconnus, et que (de même que les vieillards sont étonnants pour leur âge, les rois pleins de simplicité, et les provinciaux au courant de tout) c’était les mêmes habitudes qui permettaient à M. de Norpois de satisfaire à tant d’occupations et d’être si ordonné dans ses réponses, de plaire dans le monde et d’être aimable avec nous. De plus, l’erreur de ma mère comme celle de toutes les personnes qui ont trop de modestie, venait de ce qu’elle mettait les choses qui la concernaient au-dessous, et par conséquent en dehors des autres. La réponse qu’elle trouvait que l’ami de mon père avait eu tant de mérite à nous adresser rapidement parce qu’il écrivait par jour beaucoup de lettres, elle l’exceptait de ce grand nombre de lettres dont ce n’était que l’une; de même elle ne considérait pas qu’un dîner chez nous fût pour M. de Norpois un des actes innombrables de sa vie sociale: elle ne songeait pas que l’Ambassadeur avait été habitué autrefois dans la diplomatie à considérer les dîners en ville comme faisant partie de ses fonctions et à y déployer une grâce invétérée dont c’eût été trop lui demander de se départir par extraordinaire quand il venait chez nous.

Valami ismét kevesebb
valami megint nehezebb
valami csendben elparázslott
valaki rabolja a lángot.

Elmulás zenéje, bús őszi, hideg szél,
Feledni akartam, altatni szivem,
Dacolni a múlttal, úgy-e, mily rideg cél?
De ez, amin lelkem megnyugszik, pihen...
Novemberi szellő, jobb lesz, ha kioltod
Az emlékezésnek régi lángjait,
Engedd, hogy feledjek, hiszen az a boldog,
Kinek nincsen semmi, semmi vágya itt!...

Az utak, melyeken jártál vele, a hidak, melyeken áthaladva egy pillanatra megálltál vele, s a zúgó vizet nézted a mélyben vagy a felhők rongyfátylaival borított holdat, a fák, melyeknek lombja arcát súrolta, mikor szemébe néztél, a rózsák, melyeknek illatát beszívta egyszer a Szigeten, mind e nyomok, tanújelek, bűnjelek megmaradtak a világban, s bizonyítják, hogy csakugyan szeretted. De aztán, egy napon, elveszett ez a szerelem. Hol veszett el, melyik úton, melyik hídon, a mélybe hullt, a zúgó vízbe vagy az égbe szállott, a holdas éjbe vagy elvegyült a rózsák illatával, s azért olyan terhes és sűrű most ez az illat, júniusban?... Nem tudok felelni. Csak járok az utakon és a hidakon, lehajtott fejjel, s tűnődöm és emlékezem.

Hozzávalók:

• A piskótához:
• 10 tojás
• 10 evőkanál liszt
• 10 evőkanál cukor
• 1/2 mokkáskanál szódabikarbóna
• 1/2 mokkáskanál sütőpor
• A krémhez:
• kb. 20 dkg meggylekvár
• kb. 25 dkg túró
• 4-5 evőkanál tejföl
• 1-2 evőkanál cukor
• 1 citrom reszelt héja
• mazsola ízlés szerint
• 1 csomag vaníliás cukor
• A habhoz:
• 3 dl növényi tejszín
• 10 dkg csokis bevonó

Elkészítés:

A piskóta hozzávalóiból hagyományos piskótát készítünk. Kibélelünk egy közepes tepsit sütőpapírral, beleöntjük a masszát, elsimítjuk, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percig sütjük. Rácsra téve kihűtjük, majd középen kettévágjuk.

A krémhez a túrót összedolgozzuk a hozzávalókkal, hogy lágy, krémes legyen. A növényi tejszínt kemény habbá verjük, és hűtőbe tesszük.

A piskóta alsó lapját megkenjük a meggylekvárral, erre rákenjük a túrótölteléket, befedjük a piskóta tetejével, és erre kenjük a kemény habot. Hűtőbe tesszük kb. 1 órára. Felolvasztjuk a csokit, és mintákat rajzolunk a hab tetejére. Tálalásig hűtőben tartjuk.

A könnyekben szentség lakozik. Nem a gyengeséget jelzik, hanem az erőt. Választékosabban beszélnek, mint tízezer nyelv. Ôk a túláradó fájdalom, a mély bûnbánat és a kimondhatatlan szerelem hírnökei.

Mikor a sziporkázó csillagokat bámulom, amint azok döbbenetes, gyönyörű alakokat rajzolnak ki, olyan, mintha a szemem megakadályozná, hogy bennük gyönyörködjek. Az egyetlen dolog, ami a szemem előtt lebeg, az egy arc. Egy ember arca, amit hiába próbálok, nem bírok kiverni a fejemből.

Hozzávalók:

• 1 kg darált marhahús
• 3 dl tej
• olívaolaj
• 2 fej vöröshagyma
• 4 gerezd fokhagyma
• 2 dl víz
• só
• őrölt feketebors
• 60 dkg paradicsomsűrítmény
• bazsalikom
• oregánó
• 5 tojás
• 50 dkg liszt
• 15 dkg sajt (trappista)

Elkészítés:

A tészta elkészítése nagyon egyszerű: az 50 dkg lisztet 5 tojással és sóval jó alaposan tésztává gyúrjuk. Ez egy elég kemény tészta, nehezen nyújtható. Előnye viszont, hogy nem ragad, így a nyújtást elő lehet segíteni azzal, hogy a tésztát jó szorosan a sodrófára tekerjük, és így görgetve egyszerre több réteget nyújtunk. Ekkora tésztamennyiség körülbelül két nyújtódeszkát foglal el, szóval vagy ketté kell vágni a tésztát, vagy félig nyújtott állapotban előre felkockázni, és a kockákat tovább nyújtani. Én az utóbbi módszert választottam. Amikor már elég vékonyra nyújtottam a tésztát, kb. 5x5 centis kockákra vágtam, és ezeket körülbelül még a duplájukra ki lehetett nyújtani. Fontos megjegyeznem, hogy a lapokhoz vékony tészta kell. Az így készült lapokat forró vízben kell kifőzni. Ha a só kimaradt a tésztából, akkor a víz sózásával nyugodtan lehet pótolni. Érdemes a legelső darabot csak magában kifőzni, és utána eldönteni, hogy kell e még só a vízhez vagy sem. Ebben a tésztában az a jó, hogy nem ragad össze még a vízben sem, és mivel vékony, elég hamar megfő, viszont nem kell attól sem tartani, hogy túlfőznénk, mert a rengeteg tojás nagyon erősen összefogja. Az így készült lapok lesznek az egyes rétegek közötti elválasztók. Én elég vékony szószrétegeket szoktam rakni, így sok tésztát használok, de ez ízlés kérdése, ennél lehet kevesebb tésztalapot is készíteni, ízlés szerint. Ha marad felesleges tészta, azt teljesen ki kell szárítani, és később, mint száraz tészta felhasználható.

A szószhoz először negyed órára - vagy ameddig jólesik - beáztatjuk a 3 dl tejbe az 1 kg marhahúst. A hús nálam az egész tejet benyelte, szóval az én esetemben ez inkább összekeverés, mint áztatás volt. A tej azért jó, mert lágyítja a marha ízét. Ezután a két fej vöröshagymát az olajon megpirítjuk, és hozzáadjuk a marhahúst. A húst kevergetés közben fehérre pirítjuk. Ez körülbelül 20-30 percet vesz igénybe. Nem érdemes nagy lángon főzni, mert ezalatt az idő alatt párhuzamosan ki lehet főzni a tésztát. A szósz főzése során a darált hús darabok egyre kisebbekre esnek majd szét. Mikor már szétestek, megboroszzuk, megsózzuk ízlés szerint, később még lesz lehetőségünk a korrigálásra. Ezután hozzáadjuk a sűrített paradicsomot és a vizet, elkeverjük, hozzáadjuk az oregánót és a bazsalikomot kb. 1-1 arányban. Én személy szerint jobban szeretem, ha több az oregánó. A szárított fűszerrel nem kell spórolni, mert ezekből sokkal több kell, mint a borsból. Én összességében borsból 5 késhegynyit adtam hozzá, az oregánóból és a bazsalikomból viszont sokkal több fogyott.

Miután a szószt elég sűrűre főztük, érdemes újra megkóstolni és ízesíteni. Ilyenkor általában egy kevés sót szoktam még hozzáadni, mert a paradicsom elég sót elnyel az ételből. A szószban is ugyanaz a jó, mint a tésztában: szinte bármeddig főzhetjük, csak arra kell ügyelni, hogy ne száradjon ki, de ezt egyébként is észreveszi az ember, mert olyankor elkezdi fröcskölni a forró olajat, ami nem túl kellemes érzés.

Miután elkészült a szósz, fogunk egy megfelelő méretű jénait, az aljára szószt teszünk, majd rá egy réteg tésztalapot, majd megint szószt, és így tovább, amíg kifogyunk a szószból vagy a helyből. A végét szósszal zárjuk, és tetejére sajtot reszelünk. Körülbelül fél óráig kell sütni magas hőfokon, addig, amíg a sajt megpirul a tetején. Vörösborral érdemes tálalni, én például villányi Cabernet Sauvignonnal fogyasztottam. Jó étvágyat!

Megjegyzés:

A lasagnéban az a nagyszerű, hogy nem lehet elrontani, egyedül a sütés, amire érdemes odafigyelni. Az étteremben általában lasagne a la bolognese, amit felszolgálnak nekünk Magyarországon, legalábbis én csak ilyet kaptam. Az az igazság, hogy ezzel a fajta lasagnéval én nem vagyok kibékülve, mert szerintem ennek sósabb ételnek kellene lennie, és nem pedig édesnek, ezért elkészítettem a saját lasagne receptemet. A lényeg, hogy a húsból többet kell használni, mint a paradicsomból, és a só és az oregánó a domináló fűszerek. Ez nem azt jelenti, hogy el kell sózni, hanem azt, hogy nem kell olyan édesnek lennie, mint a bolognai szósznak.

Hozzávalók:

• A tésztához:
• 8 dkg sütőmargarin
• 25 dkg porcukor
• 2 tojás sárgája
• 3 evőkanál sárgabarackíz
• 25 dkg liszt
• 2,5 dl tej
• 1 púpos evőkanál kakaó
• 1 csomag sütőpor
• A krémhez:
• 1 l tej
• 3 csomag vaníliás pudingpor
• 15 dkg sütőmargarin
• 2 tojás sárgája
• 1 csomag vaníliás cukor
• 25 dkg porcukor
• reszelt citromhéj
• kakaópor

Elkészítés:

A tésztához habüstben az összetevőket (a tojásfehérje kivételével) összedolgozzuk, majd hozzáadjuk a 2 tojás felvert habját. Kikent tepsiben 180 fokon megsütjük.

A krémhez a tejben a 3 tasak pudingot felfőzzük, majd kihűtjük. A margarint habosra dolgozzuk, hozzáadjuk a tojássárgákat, a porcukrot, a vaníliás cukrot és 1 kávéskanál reszelt citromhéjat. Ehhez adjuk a kihűlt pudingot. A tésztára kenjük, és meghintjük kakaóporral.